Gyógyító Ásványok III. - A víz és a kristályok

2015.05.23 13:55

Most lássuk, hogy a hétköznapjainkban hogyan tudjuk őket használni saját magunk.

 

A víz és a kristályok

Ahogy azt mostanában sokat olvashatjuk, Dr. Masaru Emoto komoly kutatásokat végzett a víz szerkezetével kapcsolatban, illetve a víz különböző külső tényezőkre adott reakciójáról.

Nahát, ez a kristályokkal kapcsolatban is hasonlóan működik. A kristályok rezgése nem csak az emberi szervezetre van hatással, hanem a víz szerkezetére is. Az atomszerkezetek összerendeződnek és felveszik a kristály programját, pont úgy mint ahogy ha pozitív szavakat írunk egy papírra és azt a pohár víz alá helyezzük.

A kristálykezelések utáni gyógyulást erősíthetjük azzal, ha kristályokkal energizált vizet fogyasztunk.

Ezt a módszert természetesen kezelések nélkül is érdemes használni.

Mivel némelyik ásvány oldódik vízben, némelyik ( bár ez kis százalékukat érinti ) toxikus anyagot is tartalmaz, ezért általánosságban az a legcélszerűbb, ha egy pohár, vagy kancsó víz mellé tesszük a kristályt és nem közvetlenül vízbe, így elkerülhetjük azt, hogy a kristályunk tönkre menjen, ha nem vagyunk tisztában az adott kristály szerkezetével. Léteznek kristály keresztmetszetek is, amelyek úgy néznek ki, mint egy pohár alátét. Ez a legegyszerűbb, hiszen a poharat csak ráhelyezzük és már át is veszi 1-2 percen belül a kristály rezgését.

Kipróbálhatod magad is, hogy ha több féle kristály alátétre teszel 1-1 pohár vizet, akkor milyen változást veszel észre a víz ízében. Én bizony kipróbáltam és fantasztikus, amit tapasztaltam.

A csapvíz íze, tisztított víz ízű lett. Ha pedig egy lyukas kristály alátétet használtam, a pohár közepét pontosan a  lyuk felé, (ott koncentrálódott a kristály energiája) még inkább hasonlított az íze a tisztított vízére.

Érdemes tudni, hogy a víz nem tartja meg hosszú távon ezt a rezgést, ezért ha ily módon energizált vizet szeretnénk magunkkal vinni, akkor magunknak kell bele programoznunk a kristály minőségeit a vízbe, hogy az benne is maradjon az úton. Ez nagyon egyszerű.

Vedd a kezedbe a kristályt és tisztítsd meg a korábbi írásokban leírt módszerek egyikével. Majd kérd meg a kristályt, akinek önálló tudata van, hogy vagy egy általad szükséges programmal ( kiválasztasz a minőségei közül valamit, ami neked fontos, például kommunikációs problémák javítása ), programozza be az adott üvegben lévő vizet. Ha nem vagy tisztában a minőségeivel, akkor kérd meg, hogy minden benne található gyógyító programot vigyen bele az üvegbe. A legjobb, ha ez egy pár perces meditációban történik, ahol összehangolódsz a kristállyal. Majd hagyd az üveg mellett kb 10 percre.

Ha pedig egy családtagnak, barátnak szeretnél programozni vizet, akkor a pár perces összehangolódó meditációban feltétlenül jelentsd ki, hogy kinek és milyen betegségére célzod az energizálást.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ha lehet, akkor szénsavmentes vizet használjatok és ne szódát, mert a szóda  rendszeres fogyasztása  nem olyan egészséges a buborékok miatt, mivel a vérünk kevesebb oxigént tud megkötni.

Ilyen egyszerű az egész és máris megkönnyítettük a szervezetünk dolgát, azzal, hogy a víz kristályszerkezete rendezett és az immunrendszerünknek nem kell azzal foglalkoznia, hogy rendbe szedje azt, hanem koncentrálhat teljes gőzzel az öngyógyítási folyamatokra. Természetesen mi itt gyógyító programokat is vittünk bele, amivel még jobban támogatjuk az öngyógyulás folyamatát. 

 

A facebook-on hetente új kristályok és jóga Ászanák gyógyhatásairól olvashatsz!

www.facebook.com/jogakristalygyogyaszat